DSZHNO3 – Százaségő, Naco, Zion’s Fiction, Kisszántó – FEB.22.

DSZHNO3-006A februári Dub Székházalás alkalmából Andy Warholt siratjuk. Ugyanis a megasztárunk február 22.-ét (1987) jelölte meg utolsó napjának. Siratóénekünk hosszú, egészestét betöltő zajongásnak látszik, amely toron egy zajzenészekből álló friss formáció a Százaségő mutatkozik be, akiket a NACO követ. Az elektronikus zene mentén egy szintén új debreceni projekt a Zion’s Fiction ad műsort, amit a „mások zenéit játszó” Kisszántó ipari jellegű hajnalpír-szettje zár. Ez tehát a DSZHNO3 második estjének rövid szinapszisa.

SZÁZASÉGŐ

A fennállásának első magamutogatására készülő Százaségő zenekar tagsága 50%-ban debreceni és 50%-ban budapesti egyénekből verbuválódott egy hirtelen jött és meggondolatlan ötlet folytán. A tagság a hazai zajzenei, noise rock, indusztriális és ún. folyamatzenét játszó zenei élet képviselőiből állt össze. A követendő zenei irányzatot is ez határozza meg, vagyis részben zajelemekből, részben zenei improvizálásból várható a repertoár. A folyamatzenéből következik, hogy a fellépés alatt nincsenek számok, előre begyakorolt témák, így a koncert egyszeri és megismételhetetlen.
naco
A tagság (f)ordított ABC sorrendben:
– Pongrácz Kálmán aka. Rovar17 – laptop (ParanoiZ)
– Kaszás Sándor „Kaszi” – gitár (Flexible Juice)
– Csányi Viktor – dob (Korai Öröm, Dep’art, Fókatelep)
– Bíró Kornél – basszusgitár (Lyuhász Lyácint Bt.)

NACO

Sziszák Imre (ének, gitár) és Varga Attila (dob, effektek) cyber-grunge duója, ahol az ösztönös, állatias riffek, a torz, sípoló, gitár, a durva, minimalista dobok és az elszállós dallamok, a space-effektek váltják egymást.

ZION

ZION’S FICTION

Kísérletező dub, 2 step és elektronika a Dub Székház műhelyből: Dr. Juzztice egyszemélyes zenekarának ötlete még tavaly fogalmazódott meg, és ősz óta készülnek a számok, vázlatok, ötletek. A közönség most hallhatja ezeket a zenéket először – talán nem utoljára.

további információkért, nézhető és hallgatható valamint lájkolható tartalmakért kattintsatok ide, a facebook-os eseményre!

 

DSZHNO3 - Andy Warhol Emlékest


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s