Dub Székház a Campuson 2015 – Passed

Ebben az évben, ahogyan azt már tudjátok, nagy változások lesznek a Székházban. Nem csupán az, hogy birtokba vesszük a Víztorony épületét, de a zenei programot is másképpen állítottuk össze. Megjelentek az élő zenekarok is, és ezzel egy több éves tervünk válhatott végre valóra. A zenekarok kiválasztásánál olyan fiatal, érdekes, izgalmas és aktuális produkciókat kerestünk (elektronikus zenén innen és túl, természetesen), akik egy chilout helyszín line upjába is illeszkednek.

A feladat nem volt könnyű, mert sajnos nincs sok ilyen zenear, de a Passed mindenképpen ilyen. Egy újságcikk után kerültek a horizontunkra a kicsit szomorkás, kicsit melankolikus mégis friss és fiatalos popzenéjükkel. Aztán következett a Mesmerized és az országos ismertség 2014-ben a Dal című műsor révén, ahol egyértelműen kiemelkedtek a mezőnyből. Ezt követően pedig felgyorsultak az események a Passed körül. Egyre több fellépés, egyre több médiamegjelenés után tegnap az új, 1919 című EP is megjelent, amihez természetesen egy új videoklip is készült. Az On the Grind úgy tud lendületes és vidám szám maradni, hogy közben mégsem tűnik el belőle a Passedre annyira jellemző érzékenység. Nagyon örülünk, hogy a Dub Székházban vendégül láthatjuk talán a legaktuálisabb magyar popzenekart.

 

Passed a Facebookon


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s